A hovawart ősi német kutyafajta, ennek megfelelően az elnevezése az ónémet hov, azaz hof = udvar, és a wart = őr, őrző szavak összekapcsolásából, a Hovewart, Hofward, hovawarth formák után alakult ki mai elfogadott formájáig, vagyis a hovawart név szó szerint is udvarőrző kutyát jelent. A fajta származása, kialakulása és tenyésztésének története a mai napig nem mentes a véleménykülönbségektől, vitáktól és a különböző tenyészvonalak képviselőinek csatározásaitól. Ennek ellenére nézzük kronológiai sorrendben a tárgyilagos történetet.
Az eurázsiai hegyvonulatok vidékén, a Pireneusoktól a Himalájáig már tízezer évvel ezelőtt is nagy számban éltek hosszú szőrű, lógó fülű, nagytestű ebek. Ezekből alakultak ki azok a kutyák, amelyeket a középkorban (kb. 800 évvel ezelőtt) a haszonállatok terelésére, vigyázására, valamint a paraszti gazdaságok őrzésére használtak az emberek. Ezek szinte mindegyike magán viselte azokat a külső és belső tulajdonságokat, amelyek a mai hovawart – és még jó néhány más kutya – fajtaleírásában jelenleg is szerepelnek. Legkorábban a középkorból fönnmaradt irodalmi és képzőművészeti adatokban bukkan föl a hovawart, mint egy kutyaféleség meghatározása. Ilyenek például a Sachsenspiegel és a Schwabenspiegel című korabeli írások, melyekben a német terelő-őrző kutyák leírásánál említésre kerül a “Hovawarth” elnevezés. Sebald Beham (1500-1530) paraszti életet ábrázoló metszetein olyan küllemű kutyákat örökített meg az utókornak, amelyek hasonlítanak a mai hovawart kinézetére. A fajta kedvelőinek körében nagy népszerűségnek örvend Albrecht Dürer: “Lovas, halál és az ördög” című, 1513-ból származó rézkarca, amelyen a lovagot egy hovawartnak mondható kutya kíséri. Ebben az időszakban a hovawart gyűjtőnév volt: a parasztok, kisnemesek házőrző kutyáit nevezték így. Ezek általában nagy, robosztus, lógó szőrű, lógó fülű, különböző színű kutyák voltak. Nem volt más dolguk, mint a ház, a tanya, az udvar és a jószág szigorú őrzése bármilyen körülmények között, és ezt tették is becsülettel évszázadokon keresztül. Néhány száz év után, a XIX. század kutyafajtákkal foglalkozó leírásokban ismét a hovawart nyomára bukkanhat a fajta után kutató. L. J. Fitzinger: “A kutya és azok fajtái” című 1876-os kiadványában hovawartra nagyon emlékeztető kutyaképe látható. L. Beckmann 1894-ben megjelent, “A kutyafajták” című könyvében két különféle ún. parasztkutyát említ; a mistbellert és a hovawartot. Majd egy későbbi keletű könyvben (Rittmeister von Stephanitz: “A német juhászkutyák szóban és képekben”) arról lehet olvasni, hogy a hovawart volt az egyik előfutára a ma német juhászkutyaként ismert fajtának. Az első valóban célirányos törekvések a fajta tenyésztésére az I. világháborút megelőző időszakra tehetők. Erik Zimen “A kutya” című alapművében a következőket írja erről az időszakról a kutyatulajdonosok elvárásait illetően: “…Nagy termet volt a kívánság, és vadság, agresszivitás, bátorság, harci készség ugyanúgy, mint hűség, alárendeltség és tanulási vágy – és mindenekelőtt német kellett, hogy legyen; német juhászeb, rottweiler, dobermann, óriás schnauzer és hovawart…”
A hovawartot a fajta kialakításának helyszíne, az abban résztvevő személyek nemzetisége, majd a fajta hivatalos elismertetése egyértelműen német fajtává tette, de maga a származása inkább nemzetközinek mondható. A rendelkezésre álló írásos följegyzésekből kiderül, hogy a fajta hivatalos bejegyzése előtt tenyésztésbe vont kutyák között a németjuhász és a leonbergi mellett újfundlandi, berni pásztorkutya, afrikai agár, lengyel pásztoreb, valamint a magyar Kuvasz is megtalálható. Bertram König és később fia, Curt F. König, a fajta kitenyésztői 1922-től vezettek tenyészkönyvet a kutyáikról.
Curt F. König számára a házőrző kutya idealizált álma volt a cél, ezért majdnem mindegy volt neki, hogy a hovawartjai hogy néznek ki. Számára az volt fontos, hogy az udvaron belül megbízható, nyugodt és barátságos kutya engedelmeskedjék a család minden tagjának, ugyanez az állat azonban az udvaron kívüli történésekre örökösen figyelő, minden apró külső ingerre reagáló, idegenekkel szemben bizalmatlan, éber, rettenthetetlen, jó munkakészségű, igazi őrző-védő kutya legyen. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy ezek a tulajdonságok veleszületettek legyenek, erre ne kelljen tanítani, nevelni, kényszerítő eszközökkel manipulálni a kutyát. Ennek a célnak elérésére 1922-ben, a németországi Thale-ban került bejegyzésre az első hovawart-egyesület: “Hovawart Verein für Deutsche SchutzHunke e.V” (Német Őrzőkutyák Hovawart Egyesülete) hivatalos néven.
Az egyesület az első pillanattól kezdve nemcsak szimpatizánsokat, hanem házon belüli versenytársakat is magáénak mondhatott. Éppen ebben az időszakban tiltotta meg ugyanis a német juhászkutya tenyésztőinek országos egyesülete tagjainak az ún. hosszúszőrű németjuhász, jelenlegi német hivatalos nevén “Altdeutscher SchäferHund” tenyésztését, mivel az akkori vélemény szerint a fajta szőrzete nagyon érzékeny az időjárásra, ezért a katonai-rendőri feladatok elvégzése nem volt ideálisnak tekinthető. A hosszúszőrű németjuhászok dühös és kiábrándult tenyésztői a hovawartosok között találtak otthonra. Ennek köszönhető, hogy a jelenlegi hovawartok kb. 30%-nyi ún. “juhászkutyagént” hordoznak magukban. Ettől fogva aztán a világon létező hovawart-tenyésztők mind a mai napig nem tudnak közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a “jó hovawart”: ösztönösen őrző-védő, önállóan döntőképes, de egyébként higgadt, nyugodt, magabiztos, családszerető őrkutya, vagy temperamentumos, jól alkalmazkodó, könnyen vezethető sport- és mindenes használatra alkalmas munkakutya. Legyen-e divatjamúlt, csökönyös fejű ház- és udvarőrző, vagy inkább újdivatú, impozáns szuper kutya.
A König család kitartó és fáradságos tenyésztői munkája azt eredményezte, hogy 1937-ben a hovawart, mint önálló fajta, hivatalos elismerést kapott. Az 1945. utáni években a korábbi egységes tenyésztői közösség több-kisebb csoportra szakadt, és ráadásul néhány tenyésztő az akkori Német Demokratikus Köztársaság területén, jogilag teljesen új helyzetben folytatta munkáját. Az 1948. évi VDH (Verband für das Deutsche Hundewesen) alakulóülésére a fajta kialakítója, Curt F. König valamilyen személyes sérelem okán nem fogadta el a meghívást, és maga helyett a coburgi hovawart-tenyésztők vezetőjét küldte el az eseményre. Ennek megfelelően a “Hovawart-tenyésztők Egyesülete – Coburg” lett a VDH által hivatalosan kinevezett, és később az FCI által nemzetközileg is elismert hovawart-tenyésztő egyesület.
Az egész hovawart-tenyésztés bonyodalma 1964-ben érte el csúcspontját, amikor a coburgi egyesület elérte azt a célját, hogy a fajta hivatalosan megkapja a “munkakutya” kategóriába való besorolást. Ennek következtében a továbbtenyésztésben résztvevő hovawartoknak teljesíteniük kellett a munkavizsga követelményeit. Szemben Hollandiával, Franciaországgal, Belgiummal stb., ahol a honos pásztorkutyafajtáknak maga a fajtához tartozás ténye megadja egyben a munkakutya-besorolást is, a német “játékszabályok” szerint az, hogy egy kutya hovawartnak vagy német juhászkutyának születik, önmagában nem elég: külön vizsgán kell bizonyítania, hogy valóban képes-e munkát végezni. A munkavizsga-kötelezettséget később, 1973-ban az FCI a standardleírásban is rögzítette.

Egy fajta – három tenyésztői cél
A német újraegyesülés után a volt keletnémet hovawart-tenyésztők is előálltak követeléseikkel, amely szerint az ő keleti hovawartjaik is ugyanolyan jogú kutyák, mint a nyugati hovawartok, függetlenül attól, hogy talán egy kicsit másmilyenné alakultak a szocialista dróthálóval körülkerített területen. 1991-ben ezért még egyszer csavarodott egyet a világ hovawartjainak sorsa. Ekkor a németországi Szövetségi Kartelhivatal jogtalannak ítélte, hogy a VDH csak egyetlen tenyésztői egyesületet ismer el, mert a jogtudósok véleménye szerint ez a monopol rendszert támogatja. A monopol helyzet pedig még a kutyatenyésztésben is teljesen ellentmond a demokratikus elveknek, nem is beszélve az akkoriban még előremutató EU-elképzelésekről. Ezért van az, hogy a fajta hazájában három különböző tenyésztői egyesület, három különféle elképzeléssel, fajtaideállal és ideológiával, három különböző céllal tenyészt hovawartokat.